2011. március 20., vasárnap

Függő lettem...

Tegnap nagyon unatkoztam... Eszembe jutott, hogy mi lenne, ha animéznék egy kicsit. Felkerestem az egyik kedvenc oldalam, ami tele van velük :3 Nézegettem, mit is nézzek... és ekkor megakadt a szemem egy címen. Vampire Knight. Hmm. Azt még tudni kell rólam, hogy mióta láttam az Alkonyatot, messze kerülöm a vámpíros filmeket, rajzfilmeket. Na de erről annyi jót hallottam, biztos nem lehet rossz - gondoltam magamban. Na, csak rászántam magam, azzal az indokkal, hogy csak 1 rész, nem több, lássuk, milyen is. Először direkt nem is figyeltem, mivel biztosan unalmas, vagy nyálas, stb. Aztán mintha mégis lekötött volna. Amikor befejeztem, már léptem volna ki, de az a "2. rész" felirat olyan csábítónak tűnt. Hát baj nem lehet belőle, arra is rányomtam. Egyre izgalmasabb lett a történet, és azon kaptam magam, hogy már a romantikusabb jelenetek is érdekelnek (az nála már komoly betegség jele lehet, az én kőszívem ritkán hatja meg egy-két szerelmes sztori). Telt az idő... Már este 8 volt (olyan dél körül kezdtem XD), és sehogy sem akartam abbahagyni. Rájöttem: ez TETSZIK! Kicsit megijedtem, ugyanis az agymosás jelei mutatkoztak rajtam. Már vécére is lusta voltam elmenni, mondván, megszakítom a történet menetét. Éjfél elmúlt. "Végre befejeztem... de holnap újranézem!*.* " 
Nos itt látszik, hogy milyen káros hatásai vannak az animéknek :D Na de most megyek, mert már elvonási tüneteim vannak XD Megadom a linekt, ha ti is szeretnétek szenvedni --> http://animetvonline.gportal.hu/gindex.php?pg=33803252

Bye ^^

1 megjegyzés:

  1. háháá nálam is volt már ilyen xD
    méég anno a Narutoval is így voltam.. elkezdték adni a Jetixen még mikor olyan 3.os-4.es lehettem.. mondom jólvan kényszerből megnézem ugyis milyen hülyeség..
    aztán feltűnt h mintha kivágtak volna részeket.. ugye a perverzebbeket biztosan.. xD mondom haha, derossz, megnézem már youtubeon, hogy hogy is volt ez, erre függő lettem nagyon durván xD az elkövetkezendő nyáron asszem július környékére eljutotta a shippuudenekig és mnden nap minimum 2-3 részt néztem, és szinte elvonási tüneteim lettek, ha nem volt meg a napi adagom xD
    egy kicsit a dolog már hanyatlott, de mindig lesznek újabb és újabb függőségek ;)
    a Vampire Knightról meg én is sokat hallottam, de nem különösebben érdekelnek a vámpírok, szóval szerintem én nem kezdek bele.. meg lehet azért sem, nehogy függő legyek :D

    VálaszTörlés