2011. december 27., kedd

Hetalia fanart részlet - Csak mert Max olyan szépen kérte

Na, ez a 3 oldal a végéről van. Egyébként még rajzolom/rajzolnám, csak kifogytam az összes filcből és ötletből. ^^''  Ezt a japán mangákkal szemben balról jobbra kell olvasni. És tudom, hogy hatalmas hülyeség:D





2011. december 26., hétfő

Az elmúlt egy hét eseményei

Nos, hol is kezdjem...Elég régen írtam már blogot, és egy picit talán bűntudatom is van emiatt. De hogy őszinte legyek, teljesen lekötött a suli, a barátaim, és a hozzájuk kapcsolódó programjaim. 

Múlt hét vasárnapom -illetve a múlt hét előtti vasárnap, dec. 18- Szegeden töltöttem egy rövidke osztálykirándulás keretében. Elmentünk jégkorizni, ami hatalmas élmény volt számomra. Eddig csak a görkorit próbáltam ki, illetve már kb. 3 éve rendszeresen megyek vele edzésre és egyéb helyekre. Ezért nem nagyon lepődtem meg, amikor egyszer se estem el. Egyik osztálytársam, X viszont pont az ellenkező helyzetben volt. Percenként vágódott el e jégen, és amikor rákérdeztem, hánynál tart, csak annyit válaszolt, 30 körül megunta a számolást.:D Még jópár osztálytársam volt, akiktől olyan akrobatikus mutatványokat láthattunk, hogy már fájt az oldalunk a röhögéstől.
Azonban mégse volt olyan vidám ez a kirándulás, mint azt gondoltam. X egyre rosszkedvűbb lett, és észrevettem, hogy a barátnője, Y, egész nap csak Z-vel lógott. (múgy ezeket a neveket nem én találom ki, csak az szereplők kilétének titkolása érdekében a ritkábban használt beceneveiket írom le :D). Ez láthatóan nagyon rosszul esett neki, de Y nem volt hajlandó több figyelmet szentelni a pasijára, mondván, hogy azzal csak rontana a helyzeten. Eközben már a Szeged Plázában voltunk. Amíg ő Z-vel volt, D és én a depis srácot próbáltuk megvigasztalni -több-kevesebb sikerrel-. Minden alkalommal, mikor elhaladtunk Y-ék mellett, könyörgő pillantást vetettem rá, és szerencsére sikerült rávennem, hogy beszéljen X-val. Amíg ők elvonultak, vettem egy Mondo-t. :3 Végül kibékültek, és mindenki boldog volt. Megvettem a mozijegyeket, és beültünk megnézni a Csizmás a kandúrt. Összességében nem volt rossz film, de annyira nem nyerte el a tetszésem, a felénél azt hittem, bealszom... Miután kijöttünk, nehéz feladat hárult rám. Még a film előtt vett X egy 5 literes popcornt, mondván, hogy ő majd jól megeszi. Hát, a 3/4-ét meghagyta, és a film után odanyomta az orrom alá, hogy egyem már meg. Kb. 1 litert sikerült elfogyasztanom, utána azt hittem, meghalok...= = Végül lepasszoltam Y-nak, aki azonnal rávetette magát a kajára, de úgy, mint aki már egy hete nem evett. Odamentünk egy bizsus standhoz, nézelődni, amikor a pasas a pulton könyökölve odaszól nekünk, hogy adjunk már a popcornból, mert olyan jó illata van. Hát igen, mi láttuk el kajával az egész plázát.

Most ugorjunk egy kicsit, kedd. Osztálykarácsony! Amint vége lett az utolsó óránknak, elkeztünk előpakolni, kaját készíteni, és ENNI!:D Hotdog, mézekalács, mindenféle süti, üdítő. Hmm! És ha ez még nem lett volna elég, Z behozta a táncszőnyegét. Csorgó nyállal néztem a szőnyeget, erre odaszólt, hogy próbáljam ki. RTögtön hátraugrottam, mondván, hogy előbb más, mert nem tudom, hogy működik. Hazudtam...Dehogyis nem tudom, hogy hogyan működik! Csak olyan rohadt béna vagyok...ezért reméltem, valaki más is akad, aki hasonlóan tud szerencsétlenkedni. Hirtelen megjelent T, és hatalmas önbizalomtól vezérelve felpattamt a táncszőnyegre, hogy majd ő megmutatja! Azt gondoltam, hogy oké, ügyes-ügyes, de biztos ő is rengeteget hibázik! Nos... tévedtem...= = Tiszta profi a srác! Igaz, jó pár hibája volt, de egy elég nehéz számot kért. Letérdeltem, és elkezdtem kaparni a síromat. Csak ugye a 2. emelet betonpadlóját nehezen fogom átásni. De egy próbát megért. Z kaján vigyorral fordult felém: Most te jössz! Keresztet vetettem, majd előrébb léptem. Éppen ráálltam volna a szőnyegre, de ekkor Chi elémlépett, hogy most ő jön. Felsóhajtottam, és megkönnyebbülve visszaestem a székre. Néztem, ahogy ugrál, és kellemeset csalódtam. Bénább volt, mint hittem, ezért vettem a bátorságot, és miután befejezte, rögtön odaálltam a gép elé. Igen, most táncolni fogok! >< T azt mondta, berakja a legkönnyebbet, az biztos menni fog. Hát nem ment... Valami szörnyű volt, vagy 5 percig tartottam a lábamat, olyan lassú volt. Nem is sikerült átjutnom rajta, és vöröslő arccal odavetettem neki, hogy valami gyorsabbat adjon már. Berakott nekem egy Abba számot, és elkeztem. Nagyon elcsodálkoztak, mert ez sokkal jobban ment, mint az előző. Bár ezt se sikerült teljesítenem, de büszke voltam magamra. Ahhoz képest, hogy most először voltam táncszőnyegen, nem is voltam (annyira nagyon) béna.:P Ez után még karaokéztunk, majd hazamentem. Ja, és az egyik osztálytársamtól egy tök szuper rajzot kaptam ajándékba. Anatómiailag nem pontos, de nekem nagyon tetszik, mert ő csinálta, és látszik, hogy sokat dolgozott vele:) Majd legközelebb felteszem, de már így is sokat írtam:D
Sziasztok! ^.^

Ui.: Nem t'om, de most mintha sokkal komolyabb hangvételben írtam. Mindegy...:D

Uui.: Tényleg bocsi, hogy ilyen sok lett...:P

2011. december 11., vasárnap

Csak mert az összes blog meg az egész facebook tele van vele...

Mivel tele van az egész facebook ezekkel az izékkel, valahogy szükségesnek érzem én is kiírni. Ez van...:D

1 Hány éves leszel öt év múlva ? 19 (majdnem20><)
2 Szerinted akkor házas leszel ? Nem hiszem
3 Milyen magas vagy ? 170 cm körül
4 Melyik filmet láttad utoljára ? Barátság extrákkal
5 Kit hívtál utoljára ? Apum
6 Ki hívott téged utoljára ? Apum :D
7 Kitől kaptál utoljára SMS - t ? Apumtól xD
8 Jobban szeretsz SMS - t írni , mint telefonálni ? Nem
9 Van háziállatod ? 2 macska, egy kutya, illetve egy papagáj :3
1O Mit csináltál tegnap éjfélkor ? Tudtommal aludtam. De lehet alvajáró vagyok és bankot raboltam álmomban.
11 A szüleid házasok/elváltak ? Kapufa xD Élettársak
12 Mikor láttad utoljára anyudat ? Reggel
13 Hova mentél utoljára ? Edzésre
14 Mit szeretsz a télben ? Hó hó hó és még tóbb hó! Meg a karácsony *.*
15 Mit szeretsz a nyárban ? Lehet sokáig aludni
16 Mit szeretsz a tavaszban ? Hogy pont jó a hőmérséklet
17 Társaságkedvelő ember vagy ? Fogjuk rá...
18 Mit ettél utoljára ? Sajtoskenyeret
19 Melyik a kedvenc éttermed ? Nem járok sűrűn étterembe ><
2O Melyik a kedvenc kávézód ? Oda se:D
21 Melyik a kedvenc teaházad ? Oda se><
22 Melyik a kedvenc desszerted ? Somlói galuska :3
23 Melyik a kedvenc levesed ? Húúúús
24 Szereted a kávét ? Nem
25 Naponta mennyi vizet iszol ? 1-1,5 liter
26 Mit iszol reggelente ? Víz/tea
27 Hason fekve alszol ? Legtöbbször, vagy valamelyik oldalamon
28 Tudsz pókerezni ? Nyáron még tudtam...
29 Jártál valaha Kanadában ? Nem, de jó lenne ^^
30 Ismersz valakit , akinek ugyanakkor van a szülinapja , mint neked ? Nem
31 Szeretnél gyerekeket ? Egy ikerpárt xD Fiú+lány
32 Beszélsz idegen nyelveket ? Angolt meg németet alapszinten
33 Voltál valaha kórházban ? Khm... csak egy párszor...:D
34 Tenger vagy medence ? Medence.
35 Gyakran hordasz ékszereket ? Nem
36 Melyik a kedvenc tévéműsorod ? NCIS
37 Ki a legviccesebb ember, akit ismersz ? Van egy pár
38 Plüssállatokkal alszol ? Nem
39 Milyen a mobilod csengőhangja ? Rezgőn van mindig :D
4O Megvannak még a gyerekkori ruháid ? Valahol tuti...
41 Milyen színű a fal a szobádban ? Fehér = =
42 Alvás közben be van zárva a szobád ajtaja ? Nem :D
43 Sokat flörtölsz ? Nem:D
44 Mibe mártogatod a chicken nuggetseket ? Levegőbe
45 Fel tudod tölteni benzinnel a kocsitokat ? Nem próbáltam még
46 Olvasol napilapokat ? Ritkán
47 Szereted a Snoopy - t ? Utáltam mindig is
48 Nézel valamilyen szappanoperát ? Isten ments!
49 Ha lenne rá lehetőséged , úsznál delfinekkel ? Alap:D
5O Név : Zsedényi Eszter
51 Kor : 14
52 Születési hely : Szeged
53 Lakhely : Oh.
54 Kivel élsz együtt : Szülők+ tesóó
55 Horoszkóp : Vízöntő
56 Kínai horoszkóp : Patkány
57 Iskola : Orosháza, Táncsics Mihály KIT :D
58 Vallás : Egyéni:P
Külső
59 Magasság : 170 cm
6O Súly : 55 kg
61 Szemszín : Kék-zöld között, bár újabban zöld :3
62 Hajszín : Szuőkésbarna
63 Szemüveg / kontaktlencse : Szemüvegem van, de utálom... Kontaklencsét! T T
64 Fogszabályzó : Nincs
65 Tetoválás : Még nincs
66 Piercing : Még nincs

Személyiség
67 Jellemezd magad egy mondattal : Egy nagyon-nagyon perverz ember...
68 Alapvetően pesszimista vagy optimista vagy ? Realista = =
69 Liberális vagy konzervatív gondolkodású vagy ? Előbbi
7O Félénk vagy inkább bátrabb ? Mikor milyen
71 Lenézel másokat ? Csak ha a viselkedésül alapján kiérdemlik
72 Gyakran vagy depis ? Nem:D

Család
73 Anya : Süle Katalin
74 Apa : Zsedényi Péter
75 Testvér ( ek ) : Orsiiii:D
76 állatok: 2 macska, 1 kutya, meg egy papagáj *.*
77 Mennyire összetartó a családod ? Nemigazán xD
78 Mennyire állnak hozzád közel a családtagjaid ? Átlagosan...

Barátok
79 Hány barátod van ? Sok... de igaz barátom kb. 10
8O Könnyen barátkozol ? Igen, de nagyon naív vagyok...
81 Szeretsz új embereket megismerni ? Attól függ, kit ismerek meg.. néha elmegy a kedvem...
82 Melyik barátodat ismered leghosszabb ideje ? A nővérem :Đ
83 Melyik barátod ismer téged legjobban ? Fogalmam sincs
84 Hiszel a szerelemben ? Aha
85 Létezik szerelem első látásra ? Biztos, velem még nem volt:D
86 Most szerelmes vagy ? Nem
87 Első csók : Nem volt:D
88 Jelenleg szabad vagy ? Ja, és az is maradok szerintem egy darabig
89 Visszautasítottál valaha valakit ? Öööönem
90 Téged visszautasítottak már ? Hát...khm...egypárszor:D
91 Félénk vagy , ha randizásra kerül a sor ? Még nem volt szerencsém randizni
92 Te teszed meg az első lépést ? Ha kell...
93 Megcsaltad valaha a barátodat ? Nem, mivel nem volt
94 Téged megcsaltak valaha ? ...
95 Szerinted, találkoztál már a nagy Ő-vel? Nem
96 Gondolod , hogy a szerelem fájdalmas ? Hát, a fb alapján ja.

Múlt
97 Legrégebbi emlék : 2 évesen, nagynénimel elmentem fagyizni
98 Valami , amit jó lenne elfelejteni : Nem tudom, sok ilyen van...
99 Mit csináltál 2OOO szilveszterén , az ezredfordulón ? Aludtam
1OO Mit csináltál , mikor a szeptember 11 - i támadásokat meghallottad ? Passz

Jelen
1O1 Hogy érzed magad ? Kicsit álmosan, fáj a fejem és csokit akarok enni.
1O2 Mit viselsz ? Törölközőt, meg pizsit
1O3 Mire gondolsz ? Kéne már folytatni a mangámat...
1O4 Mik a terveid mára ? Tanulok egy picit, aztán alszom-alszom és alszom.
1O5 Most hol vagy ? Otthon, a gép előtt ><